KEXPORT és HEPA stand az IFAT-on

Nagy örömünkre szolgál, hogy a KEXPORT Klaszter, a HEPA-val közös standon jelenhet meg a világ legjelentősebb nemzetközi környezetipari kiállításán.

WastEn – KEXPORT tárgyalás a Planet 2021-en

A 2021. december 2-i napon, a WastEn cseh társklaszter vezetőivel szakmai eszmecsere folyt a KSZGYSZ-ASZEK-KEXPORT standon. Cseh barátaink a Summit egyik panel beszélgetésére, szakmai  partnerként érkeztek.

A Bárczy Kft. megnyerte az Üzleti Etikai Díjat

Idén novemberben újabb 10 vállalat vette át az alapítók és az előző évben nyertesekből álló zsűritagok által odaítélt Üzleti Etikai Díjat. A 22. Üzleti Etikai Díjátadó Gála ünnepségen szép számmal jelen voltak az előző 21 év díjazott cégeinek vezetői, hogy ők is részesei lehessenek az idén díjat kapott cégek örömének. Velük immár 123 élő, működő […]

Klasztermenedzser Brunch a Magnet Házban

Klasztermenedzser brunch Magnet 05 11 2021 1

2021. november 5-én közel 15 klaszter képviselője gyűlt össze a Magnet Házban, hogy egy bensőséges brunch keretében megbeszéljék a magyarországi klaszterek együttműködésének elmélyítését.

Klasztermenedzser Klub, Debrecenben – Fókuszban a stratégia

A Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága az első hazai Klaszterstratégia megalkotása során a balatonfüredi szakmai műhelymunkát követően folytatta az együttgondolkodást a klasztermenedzserekkel és a szakpolitikai szereplőkkel, melynek Debrecenben a 7. Klasztermenedzser Klub szolgált helyszínéül.

7 éves klaszterstratégiát készít a Pénzügyminisztérium

IMG 20210708 131426

A Pénzügyminisztérium a Bluefield Kft. bevonásával, Debrecenben – 2021. július 8-9-én –  a magyarországi klaszterek számára szervezte a 7. Klasztermenedzser klub összejövetelt, melynek fő célja, a véglegesítésre váró új Klaszterstratégia kidolgozása a klaszterek javaslatainak figyelembe vételével.

Közgyűlés 2022

MEGHÍVÓ a KEXPORT Klaszter 2022. évi  – elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével is lebonyolításra kerülő – Közgyűlésére

Megjelent a Zöldgazdaság2021

A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége az április 28-30. között megrendezésre kerülő ÖKOINDUSTRIA Virtuális Expo és Konferencia alkalmából egy Zöldgazdaság2021 című tanulmánnyal jelenik meg, amelyben tagvállalatainak gyakorlati tapasztalatai és saját kutatásai, felmérései alapján helyzetképet ad az ágazat jelenlegi tevékenységéről, hazai és nemzetközi eredményeiről, problémáiról és konstruktív módon számba veszi az elkövetkező időszak lehetőségeit és feladatait […]