Kárpát-Medencei Gazdasági Kiállítás és Konferencia

Immár második alkalommal került megrendezésre 2018. március 12-13 között a Kárpát-Medencei Gazdasági Kiállítás és Konferencia a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében. A Várkert Bazárban szervezett kétnapos rendezvényen a Kexport Klaszter a Környezetipar-Építőipar kollektív stand egyik kiállítójaként vett részt, ahol a Klaszter tevékenységének bemutatása mellett lehetősége nyílt a térség szakmai képviselőivel való találkozókra, megbeszélésekre is.
Üzleti lehetőségek – Egyesült Arab Emirátusok
Az Egyesült Arab Emirátus legnagyobb hulladékkezelő (www.beeah.ae) vállalatának operatív igazgatója, Basem Abdul Kareem 2018. március 27-29 között Magyarországra látogatott azzal a céllal, hogy felkeresse a meghatározó hulladékkezelési létesítményeket.
Szakmai látogatás Indiából
A KEXPORT menedzsment 2018. április 3-án, Mr.Gulam Samdani vezetésével indiai delegációt látott vendégül. A látogatás célja az indiai nyomtatott áramköröket előállító gyár (www.adroit-circuit.com) ipari szennyvízrendszerének vízkezelésének megoldása, amelyhez magyar környezetipari cégek közreműködését igénylik. Az indiai fél vállalta, hogy ezzel kapcsolatban a magyar fél számára összeállít egy munkaanyagot, melyhez kapcsolódóan a KEXPORT menedzsment a tagcégeket meg […]
KEXPORT közgyűlés
A Kexport Klaszter éves rendes közgyűlésére 2018.április 9-én került sor, amelyen elfogadásra kerültek a 2017. évi beszámolók és a 2018. évre vonatkozó tervek. Tóth Gergely, a Klaszterbizottság elnöke bejelentette lemondását az elnöki pozícióról. Ennek kapcsán a klaszter menedzsment szervezete rendkívüli közgyűlés megtartását indítványozta, erre 2018. április 16-án került sor. Fő napirendi pontja a Klaszterbizottság tisztségviselőinek […]
Nemzetközi fórumok
Legközelebb Európa legnagyobb környezetvédelmi szakkiállításán, a müncheni IFAT-on leszünk jelen kiállítóként. Standunkon mutatjuk be klaszter tagjaink legújabb fejlesztéseit, szolgáltatásait. Várunk minden kedves érdeklődőt 2018.05.14-18-ig a B4-es csarnok 105/204-es standján. Magyar-Montenegrói Vízipari Fórum – Podgorica Magyarország Podgoricai Nagykövetsége Magyar-montenegrói Vízipari Fórumot szervez, amelyre 2018. április 24-25-én kerül sor. Klaszter tagjaink közül az Aquacust Kft., közvetítésünkkel […]
Új tag (Pandan Kft.)
Új tagunk a Pandan Kft.
World Export Development Forum
2017.10.24 -10.26 a KEXPORT Klaszter meghívást kapott az ENSZ által szervezett WEDF (World Export Development Forum) kiállításra a budapesti Kongresszusi Központba. A kiállítás fő tematikája a mezőgazdaság és az ahhoz kapcsolódó támogató területek, például a környezetvédelem – főként víz, szennyvízkezelés illetve megújuló energia igénybevételének lehetősége – voltak. A kiállításon a KEXPORT Klasztert Czibók Ágnes és […]
Együttműködési és pályázati lehetőségek Közép- és Délkelet-Európában ISWA – MNKH konferencia

Időpont: 2017. november 10. 10:00 – 14:00Helyszín: 3. emeleti nagyterem
Nordic Green Light: Hungary and the Nordic countries promoting green economy

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2017. május 8-án egy környezeti fenntarthatósággal foglalkozó üzleti fórumot szervezett „Nordic Green Light: Hungary and the Nordic countries promoting green economy” címmel. A rendezvény Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország budapesti, illetve Izland bécsi nagykövetségeinek, valamint az északi kereskedelmi képviseletek együttműködésével a környezeti fenntarthatóságot és a „zöld” szempontokat előtérbe helyező magyar vállalatok nemzetközi […]
Új taggal bővült a KEXPORT Klaszter (Mikrolin Hungary Kft.)

Új taggal bővült a KEXPORT Klaszter: Mikrolin Hungary Kft. az a KEXPORT Klaszter legújabb tagja.
