Klasztermenedzser Brunch a Magnet Házban

Klasztermenedzser Brunch a Magnet Házban

2021. november 5-én közel 15 klaszter képviselője gyűlt össze a Magnet Házban, hogy egy bensőséges brunch keretében megbeszéljék a magyarországi klaszterek együttműködésének elmélyítését.

Több klasztermenedzser tartott prezentációt ill. a jelenlevők egyöntetűen elfogadták egy leendő Klaszter Expo koncepcióját, melynek megvalósulása 2022. őszén történne meg.

Ennek a fórumnak többek között az is lenne a célja, hogy minél többet megtudhassanak a látogatók a magyarországi klaszterekről, a klaszterek jelentőségéről és remélhetőleg a közeljövőben elfogadásra kerülő Klaszter stratégia mentén a klaszterek várható minősítésével kapcsolatban is már több információ áll majd rendelkezésre.

Klasztermenedzser brunch Magnet 05 11 2021 1

A jelenlevők egyetértettek abban, hogy a klaszterek ilyenfajta szoros együttműködését és információ cseréjét folytatni kell és fel kell tudni mutatni azt a pozitív hatást, melyet a klasztergyakorlat a benne levő tagok irányába tud érvényesíteni ill. a különböző tevékenységi ágakban megvalósítható kutatási és fejlesztési programokon keresztül mekkora húzóerőt jelent ez az együttműködési modell.

Klasztermenedzser brunch Magnet 05 11 2021 1

Tagcégeink


ginop logo

Együttműködő partner

apoh
CED logo szlogennel RGB
Hepa logo fekvo HU mono kek cmyk
logo igedd final
omnipacklogo fejlecbe

lengyel klaster logo 350x256
wasten logo 250